Az ELTE hallgatók számára készített CAWI kérdőív néhány eredménye – KISLÁNYJÁTÉK (2023. március) – nyitott kérdés néhány válasza

A kérdőív oktatási célokra készült.
Adatfelvételi szakasz: 2023.02.28.15:44:47 – 2023.03.01. 19:10
(Az ezt követően érkező válaszok ide nem kerültek be)

ÖN hogyan válaszolna az édesanya helyében?

Mit gondol, AZ EMBEREK TÖBBSÉGE a három válasz közül melyiket helyeselné inkább?

Mit gondol, AZ ÖN ÉVFOLYAMTÁRSAINAK TÖBBSÉGE a három válasz közül melyiket helyeselné inkább?

 

KISLÁNYJÁTÉK – NYITOTT KÉRDÉSRE ÉRKEZŐ HALLGATÓI VÁLASZOK

Mi az Ön általános véleménye a fenti szituációval kapcsolatban?

·         Ha lenne gyermekem, nem tiltanám el senkitől, mindenkivel játszhat és tanulhat. Bízom benne, hogy feltudja majd mérni, hogy kivel lehet és kivel nem. Egy biztos, mindenkit tiszteljen, és úgy bánjon másokkal, ahogy vele szeretné, hogy bánjanak.
·         Mivel konkrétan benne voltunk egy ugyanilyen helyzetben nem mondható általánosnak a véleményem. Elképzelhető, hogy másképp vélekednék, ha azt tapasztaltam volna, hogy a cigány kislány más értékrendet képviselő családból jön.
·         Ha a szülők elengedik a gyerekeket és az időpont is alkalmas mindkét fél szamára, nem látom akadályát a játékdélutánnak.
·         Nem szeretnék álszent lenni, sajnos nekem is volt már kellemetlenségem cigány emberrel, de az esélyt mindenképpen megadnám a kislányoknak hogy játszanak, és ha valamilyen atrocitásba vagy kellemetlensége torkollik a dolog, a következtetések és tanulságok levonása után dönteném el hogy ismét enged-e együtt játszani őket vagy sem.
·         Mindenki megérdemli az emberhez méltóbánásmódot legyen az illető etnikai kisebbséghez tartozó, más vallású vagy rasszú. De ismételten nem szeretnék álszenteskedni, én is több rossz példát láttam/ hallottam már cigányokkal kapcsolatban mint jót, kissé tartok is tőlük. Azonban a kislány nem tehet az etnikai hovatartozásáról és elsősorban nem is ez alapján kellene őt megítélni. Ez az ódivatú látásmód csak méginkább elszigeteli a csoportokat és végső soron egyik félnek sem kedvez majd a kialakult helyzet.
·         Sajnálom, hogy ilyen helyzettel egyáltalán foglalkozni kell még ebben a sokszínű világban, ahol az elfogadás és az emberek közötti különbségek mindennaposak az élet megannyi területén. Legyen az akár etnikum, vallás, akadályozottság vagy bármi.
·         Könnyű beleesni stigmatizációba.
·         A Roma a PC megfogalmazás, tudtommal a cigány már nem teljesen elfogadott. A resszizmus kevésbé elfogadott manapság kulturáltabb közegekben mint egy kislány Roma származása.
·         Tapasztalataim alapján az emberek többsége rasszista, pedig nem szabadna általánosítani.
·         A roma népesség között is vannak különbségek, azok akik előítéletesek feltehetően a szegény rétegből származó, iskolázatlan, sokszor törvénysértő magatartással bíró roma származású emberekkel találkoztak.
·         Nálam a válasz egyértelműen az első lehetőség, úgy gondolom, hogy egy 6 éves gyermek nem jelent veszélyt az én gyermekemre azért, mert cigány. Alapvetően úgy vélem, hogy nem lehet elítélni valakit
·         akit nem ismerünk csak azért, mert azt az egy információt ismerjük vele kapcsolatban, hogy honnan származik. Még akkor sem, ha az adott kisebbség kapcsán rengeteg negatívum terjeng a köztudatban, sőt akkor sem, ha számos rossz tapasztalatunk van cigány személyekkel kapcsolatban. Attól még erről az egy kislányról semmit sem tudunk, úgy gondolom, hogy neki tartozunk azzal, hogy ugyanúgy megadjuk az esélyt, a tiszta lapot neki, mint bármelyik másik embernek, akiről először hallunk, akivel először találkozunk. Természetesen az előítélet ettől még egy létező dolog, ezt az ember nem tudja teljesen levetkőzni. De ha az anyuka az adott szituációban esélyt ad arra magának, hogy megismerje a kislányt, akkor esélyt ad arra is, hogy előítéletei halványodjanak. Persze ez nehéz kérdés, mert ha mégis rosszul sül el a kislány vendégeskedése, akkor nem könnyű eldönteni, hogy a gyermek ,,rossz viselkedése” azért van-e, mert cigány, cigány családból származik, vagy a számos más lehetséges ok közül áll valamelyik a háttérben. Tehát a kislány vendégeskedése akár erősítheti is az anya meglévő (ha van) előítéletét.
·         Nekem számos cigány barátom van, akiket nagyon szeretek, hiszen becsületes, kultúrált emberek, értékes erkölcsökkel. Persze a cigányok közt is olyanok akik lopnak, csalnak, a bűnözés világában élnek. Azonban azt se szabad elfelejteni, hogy ilyen emberek a fehérek, a négerek, a zsidók és bármelyik más embercsoportok tagjai közt is megtalálhatóak. Fontosank tartom, hogy a gyerekeimet abban a szellemiségben neveljem majd, hogy ne a fajuk alapján különböztessék meg embertársaikat, hanem viselkedésüket és tulajdonságaikat részesítsék előnybe. Hisz arról senki nem tehet, hogy cigány, viszont arról már sokkal inkább, hogy putris, erőszakos, vagy bűnöző.
·         Személyes véleményem szerint az előítéletesség nagyban befolyásolja az emberekkel kialakított kapcsolatainkat, és elveszi a másik ember megismerésének a lehetőségét.
·         Szerintem attól, hogy valaki cigány, senkit nem kell hátrányos megkülönböztetésben részesíteni. Azt gondolom, hogy először mindenképpen érdemes nyitottnak lenni arra, hogy megismerjük azt a kislányt, aztán idővel elválik úgyis, hogy lehet-e vele együttműködni vagy sem.
·         Nyugodtan hívja el a kislányt játszani.
·         Rendkívül frusztráló. A következő kérdés a kék szeműekre vagy a félkarúakra fog vonatkozni?
·         Engem nem érdekel, ki honnan jön, hanem az érdekel, hogy Ő valójában milyen ember.
·         Sajnálatos,hogy ilyenekből csinálnak feszültséget egymás között az emberek
·         Szerintem nem szabad rögtön előítélet alkotni, hiszen minden ember más és más. Nem lehet egy tulajdonságot egy embercsoportra ráhúzni. Emellett mindenképpen fontos, hogy én is megismerjem a kislányt és utána alkossak róla véleményt. A sztereotípiákra tehát nem támaszkodhatunk.
·         Sajnos sok az előítéletes ember, de sajnos az előítéleteknek is mindig megvannak a maga alapjai.
·         Valóban meg van az oka, hogy az emberek egy része viszolyog a cigányságtól. Ahogy annak is, hogy a cigányság nem szereti a magyarokat. Persze ezek általános kijelentések, nem minden esetben igazak. Mindenesetre ez egy önmagába visszatérő probléma napjainkban.
·         Szomorú, hogy ez téma lehet.
·         Az elfogadást kell erősíteni a gyermekben.
·         Szerintem nagyon rossz ha a gyermekeknél a rasszizmust mint olyan, megjelenítjük. Valószínűnek tartom, hogy a későbbiekben egyéb kisebbségi csoportokkal szemben sem lesz elfogadó (pl fogyatékkal élő emberek).
·         Nem a faji hovatartozás vagy a bőrszín a lényeges, hanem hogy milyen a kislány, milyen a családi háttere, az értékek, amiket képviselnek, hogy milyen hatással van az én gyerekemre, legyen cigány, vagy sem.
·         Sajnos a diszkrimináció és az előítéletesség nem bontható le 100%-osan.
·         Szomorú, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül…
·         Nem szabadna senkit a származása, vallása, bőrszíne miatt megkülönböztetni, elítélni.
·         Örülök, hogy a gyermekem szívesen játszik olyasvalakivel is, akit esetleg a társadalom a peremre szorít.
·         Kiskoromban több cigány barátnőm is volt, nem szoros barátságok, de szívesen barátkoztam velük. Nem tudom mit reagáltak volna a szüleim, főleg apukám, ha haza hívtam volna valamelyikőjüket, valószínűleg sajnos nem tudott volna eltekinteni a származásától. Ha elképzelem, hogy én ebbe a helyzetbe kerülök, sajnos látom, hogy habár nem zavarna, hogy a kislány cigány, de a rossz tulajdonságait valószínűleg mind ebből eredeztetném.
·         Természetesen a fent leírtakat nem tudom alátámasztani, vagy bebizonyítani, hogy az emberek mit tennének egy ilyen helyzetben. Amit leírtam csupán egy olyan vélemény, amit nap mint nap tapasztalatok a közvetlen környezetben. Szerintem ez egy kifejezetten összetett téma és kérdés, ami teljes mértékben emberfüggő. Nehéz megmondani, kiben mi zajlik le és miért dönt úgy ahogy.
·         Az első kérdésemre adott válaszomat idézném, miszerint én megengedném, hogy átjöjjön, „Persze ez is attól függ, hogy milyen az adott gyermek. És itt hangsúlyoznám, hogy én szülőként nem az alapján ítélném meg, hogy kisebbségi e vagy sem, hanem, hogy ha tudom, hogy a kislány nagyon rossz az oviban, akkor lehet nem vállalnám be, hogy felelősséget vállalok érte az otthonomban. Függetlenül attól, hogy cigány-e vagy sem.”
·         A lényeg, hogy a „kislányom” jóban legyen az említett osztálytársával, a többi nem számít.
·         Véleményem szerint az emberek többsége nem is tudja kezelni a szituációt, mivel rengeteg az előítélet a cigányokkal szemben.
·         Befolyásolja, hogy milyenek a kislány szülei. Ha sok velük a konfliktus és a probléma, az emberek kerülni fogják a kapcsolódási lehetőséget velük, így nem fogják támogatni a gyerekek barátságát.
·         Mindig próbálok elfogadó és empatikus lenni mindenkivel szemben. Minden neveltetés kérdése, attól még nem biztos, hogy származása miatt „rossz ember ” is a gyermek. Amennyiben kislányom megtalálta a kislánnyal a közös hangot és barátok, hívja át nyugodtan. Nyilván felügyelem viselkedésüket és ha olyan szituációt veszek észre, amivel gyermekem viselkedését negatív irányba befolyásolja a cigány kislány akkor korlátoznám, hogy az iskolában találkozzanak. Barátokat nem lehet eltiltani az embertől (nem is egészséges, főleg nem alaptalanul) szóval én mindenképpen adnék egy esélyt annak, hogy jöjjön át és én is meg tudjam jobban ismerni.
·         Én szeretném azt hinni magamról, hogy elfogadó vagyok és nincs bennem előítélet senki iránt. 🙂 De sajnos biztos sok olyan szülő lenne, aki a saját rossz tapasztalata miatt azt gondolja, hogy a gyermeke ne barátkozzon cigány társával.
·         Nem szeretek általánosítani, éppen ezért az „egy cigány kislány” megnevezés kevés információt ad a reális döntéshez.
·         Sajnos él egy sztereotípia a cigányokról,amit elég nehéz megváltoztatni az emberek fejében.
·         Talán, ha találkoznának több esetben cigány emberrel, gyerekkel és tapasztalnának pozitív dolgokat lehet kicsit változna a róluk elterjedt gondolkodás/vélemény.
·         A kislányom bárkivel játszhat, akivel csak szeretne, hogy kit hívhat el az otthonunkba, természetesen más kérdés. Viszont semmi esetre sem az a döntő tényező ebben, hogy a barátja cigány, vagy bármilyen más kisebbséghez tartozik-e. Én azt szoktam megfigyelni, milyen hatással vannak egymásra a kis pajtásával. Akivel csak bajba keveredik mindig, őt nem szívesen hívnám át, viszont akivel nincsen ilyen jellegű probléma, őt szívesen látom, akkor is, ha cigány.